Barion Pixel

Külvárosi csomópontok

Fokozatosan felújítjuk a forgalmas külvárosi csomópontokat, buszvégállomásokat; kulturált köztereket és időjárástól védett várakozási-átszállási lehetőségeket hozunk létre, hogy az utasok nap mint nap igényes környezetben ülhessenek buszra, villamosra, metróra.

Ahogy Budapest nagyra nőtt az 1960–1980-as években, sorra épültek a külső kerületek metróállomásainál vagy a lakótelepek szélén az autóbusz- és villamos-végállomások. Nélkülözhetetlenek voltak – és azok is maradtak mind a mai napig –, de közben mit sem változtak, legfeljebb lassan lepusztultak. Mindannyian ismerjük ezeket: BKV-kékre mázolt konténer áll a töredezett betontenger közepén, ahol néhol buszok parkolnak és manővereznek. A gyalogosok évtizedek óta kitaposott ösvényeken járnak, különféle bódékban zavaros üzletek működnek (ha még működnek), esőtől és naptól védő utasváró pedig csak minden második megállóhelyre jut.

A tócsák ugyanazok, mint gyerekkorunkban. Az akadálymentesítés zömében elmaradt.

Évtizedek óta egyik városvezetés sem foglalkozott azzal, hogy budapestiek százezrei nap mint nap ebben a szocializmus korából itt felejtett környezetben kénytelenek átszállni, jegyet venni, várakozni. A versenyképes közösségi közlekedés nem a járművek fedélzetén kezdődik, hanem a megállóban.

Gondoskodunk arról, hogy a külső kerületekben élők is komfortos körülmények között találkozzanak a közösségi közlekedéssel. Sorra megújítjuk ezeket a csomópontokat, metróállomásokat, busz- és villamos-végállomásokat:

  • Időjárástól védett, tiszta és világos tereket hozunk létre.
  • Kulturált és biztonságos körülményeket teremtünk: ülőfelületeket, nyilvános illemhelyeket, átlátható és akadálymentes gyalogosútvonalakat, kamerás és élőerős felügyeletet, közérthető és aktuális utastájékoztatást.
  • Lehetőséget teremtünk a minőségi, de megfizethető kínálatot nyújtó üzletek és szolgáltatások megtelepedésére.
  • Kerékpártárolókat, P+R parkolókat építünk, megoldjuk az autóból ki- és az oda beszállás problémáját (K+R parkolók).
  • Feltörjük a fölösleges burkolt felületeket, parkosítjuk a csomópontok környezetét.

hírlevél

arrow_an_b
Megszakítás