Ahogy Budapest nagyra nőtt az 1960–1980-as években, sorra épültek a külső kerületek metróállomásainál vagy a lakótelepek szélén az autóbusz- és villamos-végállomások. Nélkülözhetetlenek voltak – és azok is maradtak mind a mai napig –, de közben mit sem változtak, legfeljebb lassan lepusztultak. Mindannyian ismerjük ezeket: BKV-kékre mázolt konténer áll a töredezett betontenger közepén, ahol néhol buszok parkolnak és manővereznek. A gyalogosok évtizedek óta kitaposott ösvényeken járnak, különféle bódékban zavaros üzletek működnek (ha még működnek), esőtől és naptól védő utasváró pedig csak minden második megállóhelyre jut.
A tócsák ugyanazok, mint gyerekkorunkban. Az akadálymentesítés zömében elmaradt.
Évtizedek óta egyik városvezetés sem foglalkozott azzal, hogy budapestiek százezrei nap mint nap ebben a szocializmus korából itt felejtett környezetben kénytelenek átszállni, jegyet venni, várakozni. A versenyképes közösségi közlekedés nem a járművek fedélzetén kezdődik, hanem a megállóban.
Gondoskodunk arról, hogy a külső kerületekben élők is komfortos körülmények között találkozzanak a közösségi közlekedéssel. Sorra megújítjuk ezeket a csomópontokat, metróállomásokat, busz- és villamos-végállomásokat:
- Időjárástól védett, tiszta és világos tereket hozunk létre.
- Kulturált és biztonságos körülményeket teremtünk: ülőfelületeket, nyilvános illemhelyeket, átlátható és akadálymentes gyalogosútvonalakat, kamerás és élőerős felügyeletet, közérthető és aktuális utastájékoztatást.
- Lehetőséget teremtünk a minőségi, de megfizethető kínálatot nyújtó üzletek és szolgáltatások megtelepedésére.
- Kerékpártárolókat, P+R parkolókat építünk, megoldjuk az autóból ki- és az oda beszállás problémáját (K+R parkolók).
- Feltörjük a fölösleges burkolt felületeket, parkosítjuk a csomópontok környezetét.
