Barion Pixel

Csak Vitézy vagy Karácsony nyerhet, a Fidesz nem

Bármelyik közvélemény-kutató méri is, legyen az független, ellenzéki vagy kormánypárti, három dologban egyetértenek: a budapestiek elégedetlenek mind a kormány, mind a városvezetés tevékenységével.

Ugyancsak egyértelmű, a budapestiek messze Vitézy Dávidot tartják a szakmailag leginkább felkészült jelöltnek minden induló közül. Nem meglepő: 2024-ben hónapról hónapra nőtt Vitézy Dávid támogatottsága, a Pulzus közvélemény-kutató felmérése alapján egyetlen hónap alatt 6%-kal.

Mára egyértelműen kijelenthető: ő a jelenlegi főpolgármester első számú kihívója, a harmadik helyre szorult kormánypárti jelöltnek nincs valós esélye a választási győzelemre.

 Ma Budapesten a Medián mérése alapján többségben vannak azok, akik szerint Karácsony Gergely az elmúlt öt év teljesítménye után nem érdemel még egy ciklust. Ráadásul a Pulzus kutatásaiból tudhatjuk, Vitézy programjának több pontja is kiemelkedően népszerű a fővárosiak körében: 89 százalékuk egyetért azzal, hogy pártpolitikusok helyett
kizárólag szakemberek vezessék a fővárosi cégeket, és 83 százalékuk támogatja a BKK-rendészet bevezetését.

Vitézy Dávid az egyetlen jelölt, aki mindkét oldal szavazóit képes megszólítani, ezért tud felülemelkedni a pártpolitikai csatározásokon. Ha mostani szavazói mellett minden ötödik jelenleg a Fidesz jelöltjét, és minden ötödik jelenleg a Demokratikus Koalíció jelöltjét, Karácsony Gergelyt támogató úgy dönt, hogy Vitézy Dávidra szavaz, akkor megnyeri a főpolgármester-választást.

hírlevél

arrow_an_b
Megszakítás