Barion Pixel

A HÉV-ek fejlesztése

Az állam megszegte az ígéretét, és rossz gazdának bizonyult: nem fejleszti, hanem elhanyagolja a Fővárostól átvett HÉV-vonalakat. Vagy kezdjék el végre a járművek cseréjét és a teljes hálózat felújítását, vagy adják vissza a Fővárosnak, és megoldjuk magántőke bevonásával ugyanúgy, ahogy a buszokkal tettük 2010 után.

A Budapest és a környező települések egyik legfontosabb kapcsolatát jelentő HÉV-hálózatot napi 245 000 utas használja, 70 százalékuk a városhatáron belül. Régóta egyértelmű, hogy a leromlott pályákon közlekedő 50-60 éves járművekkel a mai szolgáltatási színvonalat sem lehet fenntartani, nemhogy javítani. A HÉV lassú, nem akadálymentes, szintbeli átjárói akadályozzák a közúti forgalmat, és ami a legfontosabb: a H5 (szentendrei) vonalat kivéve egyik sem éri el a belvárost. Átfogó és teljes átépítésre, hálózatbővítésre van tehát szükség, de erre a Fővárosnak korábban sem pénze, sem víziója nem volt.

2016-ban Tarlós István akkori főpolgármester megállapodott az állammal, hogy átadja a – korábban a BKV-hoz tartozó – HÉV-vonalakat, cserébe fenntartotta a Főváros jogát a menetrend és a viteldíjak meghatározására. Az állam vállalta, hogy lecseréli az öreg, zöld szerelvényeket és előkészíti az észak–déli vonalak (H5, H6, H7) összehangolt fejlesztését, vagyis a majdani M5 metróvonal tervezését. Később az M2 metró és a H8/H9 (gödöllői/csömöri) HÉV összekötése is állami feladat lett.

A Budapest Fejlesztési Központnál el is kezdtük a munkát, rendelkezésre állnak a beruházások engedélyezési tervei. Lázár János azonban felfüggesztette a munkálatokat, emiatt az elmúlt két év tétlenül telt. Eközben a menetrendet járműhiány miatt ritkították, Karácsony Gergely pedig idén februárban egy gyenge alkuval lemondott a szolgáltatás ellenőrzéséről is, és az uniós források átütemezésével hozzájárult a projekt további halasztásához.

Bár a HÉV-ek üzembiztos működése és fejlesztése az egész budapesti várostérség egyik legfontosabb problémája, láthatóan egyik felet sem érdekli igazán. Nekünk viszont a szívügyünk!

  • Kiharcoljuk a HÉV-ek járműcseréjének és fejlesztésének újraindítását a korábbi tervek szerint. Ha az állam erre nem hajlandó, visszakérjük az államtól a HÉV-vonalak tulajdonjogát, és ismét a BKK megrendelésébe adjuk a szolgáltatást.
  • Ha visszakapja a Főváros, akkor újraindítjuk és végigvisszük a félbehagyott tervezéseket: érvényesítjük a szolgáltatás minőségét és az átfogó, utasbarát szemléletet, illetve kiírjuk a járműtendereket.
  • Ha állami kezelésben marad a HÉV, akkor is el kell érni a projektek megvalósulását. Mielőbb korszerű, alacsonypadlós HÉV-flottára van szükség!
  • Kitartunk a hosszú távú vízió mellett: középtávon metróvá fejlesztjük az észak–déli HÉV-eket. Ezt szem előtt tartva kell elkezdeni a meglévő szakaszok felújítását, a megállók akadálymentesítését, az új járművek beszerzését és a H6/H7 HÉV meghosszabbítását a Kálvin térig. Ugyanígy, a hosszú távú metróintegrációt szem előtt tartva kell folytatni a H8/H9 HÉV fejlesztésének az előkészítését.
  • Megújítjuk a HÉV-állomásokat és környezetüket, ennek jegyében vonzó városi terekké alakítjuk például a Szentlélek teret, a Boráros teret, a Közvágóhidat, Csepel központját és Pesterzsébet városkapuját.

hírlevél

arrow_an_b
Megszakítás