Barion Pixel

Budapest szabad színházai

Budapest kulturális kínálatának alapjai a városban működő színházak, azonban az utóbbi évek kultúrharca ezt a területet is elérte. A színházi élet is a pártpolitika játszóterévé vált, a kiszámíthatatlan kormányzati intézkedések pedig veszélyeztetik a művészi szabadságot.

Garantáljuk a budapesti színházak függetlenségét, nem szólunk bele a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott színházak művészi koncepciójába, és ezt más szereplőknek sem hagyjuk. A Főváros által kiírt pályázatokról kizárólag szakmai alapon döntünk, politikai szempontok mellőzésével.

A színházigazgatókról szóló pályázatok szakmai bizottság az eddigi gyakorlattal szemben pártpolitikusok helyett szakembereket jelölünk.

A Főváros és a kormány között a színházak közös üzemeltetéséről 2020-ban kötött megállapodás lejár, ennek újratárgyalása a következő főpolgármester egyik legelső feladata lesz. Célunk, hogy újabb hosszú távú megállapodással rendezzük a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott 12 színház helyzetét, és visszaszerezzük a budapestieknek járó forrásokat. Az így megszerzett forrásokból emeljük a színházi dolgozók fizetését, beleértve a színművészeké mellett a műszaki munkatársakét is.

A budapesti független és magánszínházakat támogatjuk, előttük – a Jurányi Ház mintájára – megnyitjuk az üresen álló, lehetőleg körúton túli ingatlanjainkat, így támogatva, hogy a belvároson kívüli városrészek kulturális élete felpezsdüljön. Az állami fenntartású színházakkal folyamatos párbeszédet alakítunk ki, hiszen azok ugyanolyan részei a város életének, mint a fővárosi fenntartású és a független intézmények.

hírlevél

arrow_an_b
Megszakítás