A 20. század első felében sok európai nagyvárosban, köztük Budapesten is mintalakótelepek, kísérleti városrészek épültek a modern építészet és lakhatás alapelveinek bemutatására, továbbfejlesztésére. Ma a téma újra aktuális: a városoknak szembe kell nézniük többek között a klímaváltozás, a növekvő társadalmi feszültségek és a szuburbanizáció káros hatásaival. A városfejlesztésben számtalan kívánatos új alapelv, technológia, módszer alakult ki, amelyek a spontán piaci folyamatok során sem teljességükben, sem részleteikben nem tudnak érvényre jutni. Budapest e téren (is) le van maradva: a középszerűség diktál, a másutt bevált megoldásokat sokszor átvenni sem merjük, nemhogy saját viszonyainkra adaptálni azokat. Városi léptékben egyáltalán nem születtek úttörő kezdeményezések a rendszerváltás óta, a közbeszédet a „miért nem lehet megcsinálni” szemlélet uralja.
Ezen úgy tudunk túllépni, ha első kézből megismerhető egy működő példa. Olyan mintavárosrészt hozunk létre, amely bemutatja a legjobb kortárs szervezeti, urbanisztikai és építészeti megoldásokat. Klímatudatos, zöldben gazdag, szociálisan és rendeltetésében sokrétű, gyalogoscentrikus, saját örökségét tisztelő együttest alakítunk ki. Ez történhet partnerségben a magántőkével és az állammal is, de mindenképpen olyan helyszínen, amely a budapestiek számára emblematikus.
A közelmúltban készült Déli Városkapu – Diákváros mesterterve összegezi és a lehető legkorszerűbb módon alkalmazza ezeket az alapelveket Budapest jelenlegi legígéretesebb folyóparti helyszínén, a Ráckevei-Duna mellett, a belvárostól alig egy kőhajításnyira. De ha ott nem, másutt, akár Józsefvárosban is létrejöhet az új budapesti mintanegyed.
