Barion Pixel

Parkolási reform

Nézzünk szembe a város egyik legfontosabb problémájával! A közterületi parkolás megöli a közterületeket, miközben a parkolási cégek a politikai oldalakon átívelő klientúráikkal milliárdokat szivattyúznak át magánzsebekbe és pártkasszákba.

A Hungária körúton belüli városrészek közterületből 95 hektárt – egy Margit-sziget nagyságú területet – foglalnak el az utcai parkolóhelyek, a belvárosi utcák felületének a 70 százaléka az autózást szolgálja, miközben ugyanezekben a kerületekben mindössze 30 százalék a rendszeres autóhasználók aránya.

A várost fojtogatja a beáramló autótömeg, a kerületi parkolási társaságoknál pedig kézen-közön eltűnik a jelentős bevétel. Ezt a rendszert nem javítgatni kell, hanem a nulláról újjáépíteni!

Az egész városban egységes parkolási rendszert kell kialakítani, ami nem ad teret a visszaéléseknek. Kezdeményezzük az állami jogszabályok módosítását, hogy a BKK felügyelete alá helyezzük a parkolást, ami tisztességesen működtetve a kerületi önkormányzatok számára is magasabb bevételt jelent.

  • A parkolóórás rendszer költséges és elavult. Üzemeltetése, a sétálva körbejáró parkolóőrök fizetése pazarlás, hiszen mindenkinek a zsebében ott a telefon. Digitalizáljuk a parkolóórákat, megszüntetjük a mobilos fizetés kényelmi díját, és általánossá tesszük az online díjfizetést.
  • A kereslethez igazodó rugalmas díjszabást vezetünk be. Fokozatosan kiépítjük az intelligens foglaltságjelzést, ami tervezhetővé teszi a parkolóhelyek használatát.
  • Szorosabb együttműködést hozunk létre a mélygarázsok, parkolóházak, irodaépületek üzemeltetőivel, hogy az üres parkolóhelyeket önkéntes alapon bevonhassuk vonni az egységes digitális parkolási rendszerbe.
  • Magasabb parkolási díjat állapítunk meg a nagy terepjárókra és a 3,5 tonnánál könnyebb tehergépkocsikra, lakóautókra, hiszen több helyet foglalnak, jobban koptatják útjainkat, és nagyobb eséllyel okoznak halálos kimenetelű balesetet.
  • Kezdeményezzük az objektív felelősség elvének újbóli kiterjesztését a tilosban parkolásra.
  • A belvárosi kerületekben a lakók kis részének az autói szinte ingyenesen foglalják el a közterületek nagy részét, miközben a lakók többsége a szűkös járdákra szorul. A Józsefvárosban az elmúlt öt évben sikerrel vezettek be egy új rendszert: megszüntették a kvázi ingyenességet, de továbbra is méltányos áron, társadalmi szempontokat figyelembe véve adják a lakossági várakozási engedélyeket. Már ettől is harmadával csökkent a parkoló autók száma, így akinek valóban szükséges, könnyebben talál helyet. A felszabaduló felületeket fásították, közösségi térré és találkozóhellyé alakították, egyszóval elkezdték értékén kezelni a közterületeket. Ezt a modellt követendő példának tartjuk.

hírlevél

arrow_an_b
Megszakítás