Program
Böngéssz vagy töltsd le a teljes programot!
Ezen az oldalon a teljes programomat megismerheted, a programpontok közül pedig témakörök és kerületek szerint is szűrhetsz, így biztosan megtalálod a számodra releváns terveket és újításokat. Ha szeretnéd elolvasni a teljes kiadványt, az alábbi gombra kattintva töltheted le.
Vonattal a reptérre
A kormány a ferihegyi repülőteret visszavásárolja sok ezer milliárdért. Nem lehet tovább halogatni, hogy végre azzal is foglalkozzunk, a budapestiek és a turisták hogyan jutnak ki oda, illetve onnan a központba.
Budai fonódó II.
Megvalósítjuk a budai fonódó villamos II. ütemét: új pályát építünk a Duna-parton a Szent Gellért tértől a Dombóvári útig, eközben faltól falig megújítjuk, zöld és gyalogosbarát köztérré tesszük a felső rakpartot.
A Vár közlekedése
A budai Várnegyedet átformáló állami építkezésekről szóló vita árnyékában elsikkad, hogyan közlekednek majd az itt élő lakosok, a turisták vagy az újonnan megjelenő irodák dolgozói.
Kerékpáros főhálózat
A sárga csíkoknál többre van szükség ahhoz, hogy a kerékpár elfoglalja méltó helyét a budapestiek mindennapjaiban.
Helyi központok megerősítése
23 kerület, 100 egyedi központ, egyetlen nagy probléma. Otthonossá tesszük a helyi lakókörnyezetet, és megerősítjük a mindennapos szolgáltatások színtereit.
Rákosrendező
Nem hagyjuk, hogy elherdálják Budapest aranytartalékát. Következetesen fellépünk azért, hogy a város legértékesebb barnamezős területét a budapestiek javára, a legjobb európai gyakorlatok szerint fejlesszék a Főváros folyamatos bevonásával.
Építészeti értékmentés
Hogyan óvhatjuk meg a következő generációknak a világ legszebb városát?
Távvezetékek föld alá helyezése
Programot indítunk a zavaró távvezetékek föld alá helyezésére. Így mérsékeljük a környezetterhelést, és zöldfelületeket szabadítunk fel.
Budapest Gazdaságfejlesztési Központ
Önálló gazdaságfejlesztési szervezetet hozunk létre annak érdekében, hogy Budapest az európai és világtrendek ismeretében folyamatosan nyomon kövesse és proaktívan alakítsa gazdaságának fejlődését.
Együttműködésben az egyetemekkel
Új szintre emeljük az együttműködést a felsőoktatási intézményekkel annak érdekében, hogy a város gazdasága és polgárai profitálhassanak a budapesti tudástőkéből.
Made in Budapest
A Made in Budapest védjegy fel- és megismerhetővé teszi mindazt az értéket, amelyet Budapesten állítottak elő azért, hogy támogassuk az innovatív, kreatív vállalkozások, ágazatok működését a fővárosban.
Budapest első látásra
Hozzuk rendbe nagy pályaudvaraink előtereit és aluljáróit, valamint a repülőtéri bevezető út környezetét, hogy méltóvá váljanak Budapesthez!
Együtt élő turizmus
A turizmus fontos ágazat Budapest gazdaságában, de az együttélés szabályai mindenkire vonatkoznak. A turizmus hasznát arra kell fordítanunk, hogy azokat kompenzáljuk, akik a kényelmetlenségekből is részesülnek.
Mozgás!
Az életmódváltás többnyire „holnap” kezdődik. Hozzájárulunk, hogy ne legyen több kifogás: legyen ma a sokat emlegetett holnap!
Budapesti Egészségügyi Tanács
A budapesti emberek megfelelő egészségügyi ellátása olyan kiemelt ügy, amelyben a kerületek és a főváros vezetésének hallatnia kell a hangját!
Idősek házi gondozása és demenciastratégia
Akik egész életükben rólunk gondoskodtak, megérdemlik, hogy végre mi gondoskodjunk róluk.
Senki ne kerüljön az utcára!
Legfontosabb feladatunknak a hajléktalanná válás megelőzését tekintjük.
Odafigyelünk a speciális igényekre is
Nem maradhat az utcán vagy a városszéli erdőkben valaki csak amiatt, mert a párjával vagy éppen a kutyájával nem engedik be a hajléktalanszállóba!